A pedagógusok jogai és kötelezettségei az iskolában az új szabályozás alapján

A pedagógusok új életpályájáról és a a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint az intézményi szabályzatok együtt határozzák meg, mit tehet meg a pedagógus illetve mit kell megtennie. A képzésben gyakorlati szemszögből mutatjuk be a pedagógust megillető jogokat, a szakmai és foglalkoztatási kötelezettségeket, az etikai normákat és a jogorvoslati lehetőségeket.

A pedagógusok jogai és kötelezettségei az iskolában az új szabályozás alapján

Az e-learning képzés célja, hogy közérthetően, de jogilag pontosan mutassa be, mit jelent ma pedagógusnak lenni az iskolában:
– milyen jogok védik a pedagógust;
– milyen szakmai és foglalkoztatási kötelezettségeket kell teljesíteni;
– milyen eljárásokat kell követni vitás, veszélyeztető vagy méltóságsértő helyzetben;
– milyen jogorvoslati lehetőségek állnak rendelkezésre.

Fejezetek

Ebben a fejezetben áttekintjük,hogy milyen jogszabályok határozzák meg a pedagógusok jogállását 2024-től, és hogyan illeszkednek egymáshoz a foglalkoztatási, szakmai és intézményi szabályok. Megismerjük, hogyan kapcsolódik egymáshoz a foglalkoztatási, szakmai és intézményi szabályozás, és mit jelent az, hogy a pedagógus jogait és kötelességeit „együttesen” kell értelmezni.

Ebben a fejezetben a pedagógusokat megillető jogokat mutatjuk be a köznevelési törvény 63. §-a alapján. A tananyag részletesen ismerteti azokat a személyiségi, szakmai és jogorvoslati jogosultságokat, amelyek a pedagógusi hivatás gyakorlása során minden tanárt megilletnek.

Ebben a fejezetben a pedagógusok szakmai kötelezettségeit ismertetjük, ahogyan azt a köznevelési törvény 67. §-a meghatározza. A fejezet részletesen felsorolja a nevelés-oktatás, a tanulók fejlesztése, az értékelés és a szülőkkel való együttműködés legfontosabb előírásait.

Ebben a fejezetben a tanulók egészségvédelmére vonatkozó pedagógusi és intézményi feladatokat tekintjük át.

A tanulók, szülők és kollégák emberi méltóságának védelme, visszatérő problémák és azok jogi megítélése, illetve a testi fenyítés tilalma és következményei.

A pedagógus kötelessége, hogy
– a szülők javaslataira, kérdéseire érdemi választ adjon,
– az ismereteket tárgyilagosan, sokoldalúan és változatos módszerekkel közvetítse, oktatómunkáját éves és tanórai szinten, tanulócsoporthoz igazítva, szakszerűen megtervezve végezze, irányítsa a tanulók tevékenységét,
– a kerettantervben és a pedagógiai programban meghatározottak szerint érdemjegyekkel vagy szövegesen, sokoldalúan, a követelményekhez igazodóan értékelje a tanulók munkáját.

A pedagógus köteles az igazgató – mint a munkáltatói jogkör gyakorlója – által
– előírt helyen és időben,
– munkára képes állapotban megjelenni,
– munkaideje alatt – munkavégzés céljából, munkára képes állapotban
az igazgató rendelkezésére állni.

Vizsgás: igen
Fejezetek: 7
Nehézség: középhaladó (5,40)
Ügyintézőknek: nem
Jelentkezem