Kérdések és válaszok
Szakértőink által megválaszolt valamennyi kérdés együtt, Önnek is.
Iskolába be nem vihető tárgyak
Évek óta partnerségi együttműködésben vagyunk egy gépészeti ágazatban tevékenykedő helyi középvállalkozással, ahová kihelyezzük az ipari gépész és gépésztechnikus tanulóinkat. A cég ügyvezetője azzal a kérdéssel keresett meg minket, hogy a náluk gyakorlaton lévő tanulókra is vonatkoznak-e az iskolába be nem vihető tiltott tárgyakra vonatkozó, nemrég hatályba lépett szabályok?
Tanfelügyeleti eljárás 2026
Mikor kapnak az intézmények értesítést a következő évi tanfelügyeleti eljárásokról? Érinti-e ez azokat a többcélú intézményeket, amelyek szakképzési alapfeladatot is ellátnak?
Tanárszakos érettségi vizsgáztató
Érettségiztethet-e jogszerűen az az utolsó éves tanárszakos hallgató, akit megbízási jogviszonyban foglalkoztat gimnáziumban az iskola?
Igazgatói pályázat köznevelési intézményben
Ha 2014-ben végeztem a BME-n közoktatási vezetőként, akkor az az oklevél lehetővé teszi-e, hogy a következő esztendőben igazgatói pályázatot nyújtsak be?
Pedagógus továbbképzési ciklus
Két kolléga keresztfélévvel szerzett pedagógus szakvizsgát. A diploma megszerzésének dátuma: 2024. december 14. Nekik mikor kezdődik a továbbképzési kötelezettségük?
Kötelező továbbképzés teljesítése
Szakképző iskolában oktatóként hogyan tudom teljesíteni a kötelező továbbképzésemet az OTR-ben? Hogyan tudok belépni a rendszerbe?
Tanulók későbbi foglalkoztatása
Szakképzési munkaszerződéssel foglalkoztatunk tanulókat és szeretnénk, ha a vizsgák után is nálunk dolgoznának tovább. A tanulóként kapott bérüket megemelnénk, és biztosítékot is szeretnék kikötni, amennyiben lehetséges.
Tanulmányi versenyen indulás új feltétele
Az eddigi években nem volt feltétele az OKTV és OSZTV versenyeken való részvételnek a 4-es átlag. Nem diszkriminatív mindez azokkal szemben, akik közismeretből (matek, magyar) gyengébbek, de szakmai versenyen jól vagy akár kiválóan is tudnának teljesíteni? Ez a feltétel be lett vezetve minden ágazat szakmai versenye esetén?
Duális képzés adókedvezménye
A 12. évfolyamon kiskorú és nagykorú tanulóink is tanulnak, akik duális képzésben vesznek részt. Az adókedvezmény miatt azonban a 18 év felettiek napi 7 órás foglalkoztatása nem illeszthető a duális partnerünkkel kialakított képzési programunkba az adókedvezmény miatt. Lehetséges-e olyan foglalkozásszámokat meghatározni a képzési programban, ami eltér a 18 év alatti és feletti tanulóink esetén ugyanabban az osztályban?
Egyházi fenntartó kiegészítő normatívája
A helyi egyházközség több intézménynek fenntartója. Az egyházi köznevelési kiegészítő támogatást a fenntartó kapja meg az egyenlegrendezés után. Átcsoportosíthatja-e a fenntartó ezt az összeget az intézményei között? Azaz, hogy nem tanuló létszám-arányosan „adja tovább” az intézményeinek, hanem egyik vagy másik intézményre költi. Köteles-e a fenntartó az adott intézmény diákjai után kapott összeget az adott intézménynek továbbadni?
